Túléltük. Megemésztettük. Kipihentük.
Az idei Húsvét sem maradt alul az eddigiekhez képest. A Nyúl is tojt megint. Nem lehet könnyű dolga. Évről évre sztaniolpapírba csomagolva, formára igazítva tojni a saját mását több 100.000 példányban...
Lássuk be, meglehetősen mókás látvány lehetett, ahogyan egyedül keringtem a kertben bokorról bokorra a Nyúl pakkját keresve. Halmozottan hátrányosan idén ráadásul a húgom nélkül, akivel minden évben együtt keressük a húsvéti szajrét. Ő épp Rómában házalt a katolikus egyház áldásáért... Így elmaradt az a kéjes elégedettség, amikor az ő csomagját is én találom meg... Anyu meg, levakarhatatlan vigyorral az arcán, követett.
Aztán ott volt a sonka is. Szegény Dezsőnek meg kellett halnia... Apu reggel 9-kor tette fel főni a sonkát, amit este 7-kor vett le a tűzről. Aztán persze a főzőlében hagyta kihűlni, másnap pedig kicsontozta és lepréselte. Tömör gyönyör.
Szerény volt a körítés is. Sonkalében főtt tojással, krumplival, ipari mennyiségű újhagymával, retekkel, frissen reszelt tormával.
Jövőre is ugyanez lesz. És akkor már Rozival együtt keresünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése