2012. július 30., hétfő

Tojásos nokedli abszolválva


A bűvös 1 év letelt. Vége a tojásfehérje tilalmának. Itt a tojásos nokedli ideje. Miután Rozi eddig minden egyes új kaját örömmel fogadott és egyik sem járt semmilyen mellékhatással, 2 nappal az első szülinapja után megkínáltuk egy teljes értékű, azaz egész főtt tojással. Pontosabban az egész tojás felével, elsőre mégsem lehettünk telhetetlenek. Nem is akárhogyan: a vasárnapi ebédünk kapros lazac, főtt krumpli és főtt tojás volt, amiből lelkesen falatozgatott a kisasszony is. :-)

Ma nagyon nem jött az ihlet, hogy mit főzzek ebédre. Amikor kinyitottam a hűtőt, homlokon vágott egy doboz tojás: tojásos nokedli lett az ebéd. 


Tojásos nokedli


Hozzávalók (kettőnknek):

25 dkg fehér liszt
2 tojás
2-3 dl víz

olaj

friss petrezselyem zöld (ecetes fejes saláta hiányában...)
tejföl + 1 evőkanál tehéntúró

Egy lábasban feltettem forrni a vizet. Megmostam és apróra vágtam a petrezselymet. 

Amíg a víz felforrt, a lisztet tálba tettem, beleütöttem 1 tojást, enyhén sóztam, majd fokozatosan hozzáadtam a vizet. Nem kevertem ki simára a tésztát, a nokedli esetében kifejezetten az a jó, ha a tészta kicsit göröngyös, csomós.

Amikor a víz felforrt, olajat öntöttem bele, mérsékeltem a tüzet és nokedli szaggatóval apró nokedliket szaggattam. Akkor szedtem ki, amikor mind feljött a víz tetejére. Ez 2-3 perc volt, mivel tényleg apró nokedlik lettek. 

Leszűrtem a tésztát és egy serpenyőben kevés vajjal átforgattam. Ráütöttem egy felvert tojást és alaposan átsütöttem. Persze Rozi miatt, én ennél kicsit szotyósabban szeretem. 

Rozi fejadagjába kevertem egy kis tejfölt is, hogy jobban csússzon. Az enyémet még kicsit megsóztam, jó alaposan megborsoztam és kövezzetek meg, de meglocsoltam vastagon brazil paprikaszósszal, originally from Brasil. 

Hideg görögdinnyét ettünk utána. :-) 




2012. július 27., péntek

Kerek 1 év


Eltelt 365 nap. Rozival. 1 éves lett. Ámulat. Tortát is kapott. Joghurtos túrótortát nektarinnal.  


Hozzávalók:

a torta alapjához:

25 dkg keksz (Hobbit zabpelyhes kekszet használtam most, de lehet a Győri zabpelyhes keksze, vagy akár sima háztartási keksz vagy úgynevezett digestive keksz)
5 dkg vaj, megolvasztva - lehet, hogy többet is felvesz a keksz

a krémhez:

60 dkg túró
1 nagy doboz natúr joghurt - lecsöpögtetve
3 evőkanál natúr joghurt - egyenesen a dobozból, nem lecsepegtetve
3 ek. barna nádcukor
fél citrom leve
1+3 ek. sárgabarack lekvár (szigorúan házi, mert kiskorú eszi)
fahéj
csipet só

A joghurtot gézbe tettem, fakanálra kötöttem és egy lábasba lógatva néhány órát a hűtőben hagytam lecsepegni. Így sűrűbb és krémesebb joghurtot kaptam, ráadásul a torta kekszes alját nem áztatta el. 

A kekszet ledaráltam és alaposan elkevertem az olvasztott vajjal. A vajas kekszes alapot egyenletesen belenyomkodtam egy kapcsos tortaformába, majd néhány órára betettem a hűtőbe szilárdulni. 

A krémhez a túrót áttörtem, majd hozzákevertem a joghurtot, a cukrot, egy csipet sót. Belefacsartam fél citrom levét, belekevertem a 1 ek. sárgabarack lekvárt és fűszereztem 2 kávés kanálnyi fahéjjal.  

Kivettem a hűtőből a kekszes alapot, megkentem a 3 evőkanálnyi lekvárral és végül egyenletesen eloszlattam rajta a túrós krémet. Hűtőbe tettem egy éjszakára pihenni, hogy jól összeálljon és összeérjenek az ízek. 

Másnap meghámozott, vékonyra szeletelt nektarinnal díszítettem. Tálalás előtt fél órával kivettem a hűtőből, hogy kicsit lágyabb legyen.


Az első torta

 
Szülinapos gyereknek torta dukált vacsorára. A dietetikusok legnagyobb örömére... :-)


2012. július 26., csütörtök

Muszaka Jr.

MUSZAKA. Erre vágytam már. Csak nem emlékeztem rá. :-)




Nagyon szeretem. És most Rozi is nagyon meg fogja szeretni. Így született meg a muszaka junior. :-)




Hozzávalók:

1 nagy padlizsán
25 dkg darált hús (most marhahúst használtam, mert már rég ettünk)
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 paradicsom
2 szem közepes krumpli

olívaolaj
majoránna
oregánó
kakukkfű

2 dl víz

3 evőkanál tejföl
reszelt sajt

Kivajaztam egy tűzálló tálat. 

Megmostam a krumplikat és héjában megfőztem. Hagytam kihűlni. Amíg a krumpli főtt, megpucoltam a többi hozzávalót. Egy serpenyőben olajat hevítettem, a vöröshagymát apróra vágtam és közepes lángon megfonnyasztottam. Közben kicsit sóztam. Felkockáztam a padlizsánt és a paradicsomot. Amikor a hagyma kapott egy kis színt, rátettem a darált marhahúst és megsütöttem. Ekkor rátettem az apróra vágott fokhagymát, pár percig sütöttem tovább így a húst, majd hozzáadtam a padlizsánt és a paradicsomot is. Megint sóztam egy kicsit. Rádobtam a zöld fűszereket is. Alaposan összekevertem, majd fedő alatt alig 10 percig főztem, szintén közepes lángon. Eresztett kevés levet, de azért öntöttem hozzá 2 dl vizet. Ezzel még pár percig hagytam rotyogni. 

Ekkora a krumplik kihűltek. Megpucoltam és nagyjából 1 centis szeletekre vágtam, majd a tál aljába fektettem a karikákat. Erre halmoztam a padlizsános, marhahúsos ragut, majd vékonyan megkentem a tetejét tejföllel és megszórtam reszelt sajttal. A tálat betoltam a sütőbe és 200 fokon 15-20 perc alatt összesütöttem. Csak addig, amíg a sajt kapott egy kis színt, világos aranybarnára sült.

Jól megettük.Szerette. :-)

2012. július 4., szerda

Óóóó, la mer!


Nyaraltunk.

Rozi megismerkedett a tengerrel. Meg a sós kavicsokkal is, mert mindegyiket, ami a keze ügyébe került, meg kellett nyalnia. Liter számra vedelte volna a tenger vizét. Imádta.  Még az sem rázta meg különösebben, hogy egyszer beleesett és teljesen elmerült. Prüszkölt párat, aztán igyekezett minden cseppnyi lecsorgó vizet benyelni.




Kapott ördöghalat. Boldog volt tőle. Ennyire. :-)




Ez volt egyébként az első igazi fehér abroszos, éttermi kalandja. Mindenki neki mosolygott, mert természetesen formában volt és csak mondta a magáét. Miközben a szülei és a tesói teljes strand menetfelszerelésben ültek az asztalnál, még nedves úszógatyában. A pincérek egy szót nem szóltak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy elegáns étterembe becsörtet egy halom ember, akik még meg sem száradtak a strandolásból. :-)

Visszamegyünk. A tengerhez is, és abba az étterembe is.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...