Dead can dance koncerten voltunk.
Tuti, hogy Lisa Gerrard nem e világi. De legalábbis minimum boszorkány. A Sportaréna hatalmas, Ő viszont egyedül is betöltötte a teret, a belőle áradó békével, de mégis valamilyen megfoghatatlan erővel. Borzongás szaladt végig rajtunk, valahányszor kieresztette a hangját. De akkor is, amikor közelről mutatták az arcát.
Harmónia. Ezzel a szóval írta le a zenéjüket az én uram. Életem egyik legmeghatározóbb és egyben legmegdöbbentőbb koncertélménye volt ez.
Rozi pedig vigyázott addig a nagymamájára és a nagypapájára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése